embor
miez
Cím: 1123 Alkotás u. 44.
Levélcím: 1525 Pf. 69.
Telefon: (06)1-487-9200
Email | Térkép


Egyre népszerűbbek a nemzetközi hallgatói mobilitási programok
megjelent: 2013. november 28, csütörtök

Bár eddig az Általános Orvostudományi Karról jelentkeztek legtöbben, a Semmelweis Egyetem valamennyi karán nagy az érdeklődés a Campus Hungary pályázat iránt. Az Erasmus+ néven jövőre induló programra pedig szintén sok hallgató jelentkezését várják.

A Balassi Intézet negyedik alkalommal hirdetett Campus Hungary ösztöndíjpályázatot, melynek megvalósítása 2012 júniusa és 2014 októbere között esedékes. F. Tóth Katalin Erasmus koordinátor elmondta: a Campus Hungary felsőoktatási mobilitási program kiemelt célja a hallgatók nemzetközi tapasztalatszerzését elősegítő pályázati rendszer működtetése. Az ösztöndíj ezen kívül növeli a magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességét, valamint elmélyíti, illetve kiterjeszti a hazai és a külföldi felsőoktatási intézmények közötti kapcsolatot.

A külföldi felsőoktatási intézményekbe féléves részképzésre, szakmai gyakorlatra, illetve csoportos tanulmányútra jelentkezhet az a hallgató, aki már elvégzett két félévet, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, a fogadó és a küldő intézménye támogatja pályázatát, valamint vállalja, hogy hazaérkezését követően beszámolót készít külföldi tudományos tevékenységéről. F. Tóth Katalin kiemelte: „a Campus Hungary Program keretében bármely külföldi felsőoktatási intézménybe, kutatóintézetbe lehet pályázni, melyet a pályázó küldő és fogadó intézménye jóváhagy, így a mobilitási program keretében a hallgatók eddig a világ 73 országába nyertek el ösztöndíjat.” Hozzátette: az első három pályázati körben a Semmelweis Egyetemről 158 hallgató kapott erre lehetőséget, a 2014. július-októberi időszakra szóló pályázat kiírása pedig januárra várható. Ezek elbírálása a tanulmányi átlag, a tudományos tevékenység és a benyújtott munkaterv alapján történik.

A szervező Balassi Intézet mindamellett, hogy növeli a hallgatói mobilitást, az EU 2020 stratégiában megfogalmazott célok megvalósulását is segíti. Eszerint 2020-ra az újonnan végzett diplomások legalább húsz százalékának rendelkeznie kell valamilyen külföldön szerzett, felsőoktatáshoz kapcsolódó tanulmányi vagy képzési tapasztalattal. A Campus Hungary Program a Balassi Intézet és a Tempus Közalapítvány konzorciumában, az Európai Unió támogatásával, az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében valósul meg.

Erasmus+ néven indul 2014-ben az Európai Bizottság új programja, mely hét jelenlegi programot egyesít és vált fel, köztük az Erasmust is magában foglaló Egész életen át tartó tanulás programot is. Az erről szóló európai rendelet elfogadása, valamint a pályázati felhívás és az útmutató megjelenése néhány héten belül várható – vetítette előre a koordinátor. Az új, 2014-2015-ös tanévre vonatkozó Erasmus hallgatói tanulmányi és szakmai mobilitásra vonatkozó pályázati kiírást az egyetem szeretné az eddigi évekhez képest korábban megjelentetni, így a beadási határidő is korábban lesz megközelítőleg négy héttel.

Az idei tanévre a Semmelweis Egyetem több mint 300.000 eurót nyert Erasmus mobilitás megvalósítására. Ez az összeg magában foglalja a hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlat ösztöndíját, valamint az oktatói és a személyzeti mobilitás támogatását. A Semmelweis Egyetemen az Erasmus szakmai gyakorlat a hatodévesek körében legnépszerűbb, a hallgatók legkedveltebb célpontja pedig továbbra is Németország.

További információ: http://semmelweis.hu/erasmus/

forrás: Semmelweis Egyetem

Videókonferencián vettek részt a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam hallgatói
megjelent: 2013. november 27, szerda

November 27-én videókonferencián vettek részt a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam hallgatói. A 17 országból érkezett 17 edző érdeklődéssel hallgatta Yassine Yousfi, a NOB Olimpiai Szolidaritás projektmenedzserének prezentációját, amelyet a szervezet székházából, Lausanne-ból tartott. Az óra moderátora Dr. Kozsla Tibor, Karunk nemzetközi igazgatója volt.

Yassine Yousfi beszélt többek közt az Olimpiai Szolidaritás Program történetéről, küldetéséről, és arról, milyen kapcsolatrendszert sikerült kialakítania a programnak a világ sportszervezeteivel.

A rövid előadás után kötetlen beszélgetéssel folytatódott a konferencia. Volt, aki további NOB-finanszírozású programokról érdeklődött, de olyan is volt, aki arról biztosította Yousfi urat, mennyire meg van elégedve a TF-es képzéssel. Dicsérték a programot koordináló stáb segítőkészségét ugyanúgy, mint a tanárok szakmai felkészültségét. Mindemellett pedig sokan megköszönték a NOB-nak a programhoz nyújtott támogatását.

szöveg és fotók: Bardocz-Bencsik Mariann

Meghívó a Sporttudományi Klub december 2-ai előadására
megjelent: 2013. november 27, szerda

December 2-án „A magyar judo kezdetei” címmel tart előadást Sasaki Kichisaburo-nak, a magyar judo elindítójának életéről Nagamiya Shoji neves japán fizikus.

Meghívó PDF formátumban >>>

Időpont: 2013. december 2., hétfő 1830

Helyszín: TF Főépület, Kis tanácsterem (XII. Budapest, Alkotás u. 44.)

Program:

  • Nagamiya Shoji: Sasaki Kichisaburo – Judo Initiator in Hungary (Sasaki Kichisaburo – a magyar judo elindítója). Angol nyelvű előadás, magyar fordítással
  • Galla Ferenc: A judo kibontakozása hazánkban
  • Kötetlen beszélgetés az előadókkal és olimpikonokkal

Moderátor: Dr. Berkes István

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Sárga Linda házi vitája
megjelent: 2013. november 26, kedd

Értesítjük Önöket, hogy Sárga Linda doktorandusz házi vitájára 2013. november 28-án 12.30-kor kerül sor a Főépület Kis Tanácstermében. A dolgozat címe: The role of resveratrol treatment and regular physical activity on sirtuins in brain of rats artificially selected for intrinsic aerobic running capacity.

Témavezető: Dr. Radák Zsolt egyetemi tanár, DSc. Elnök: Dr. Berkes István egyetemi tanár, DSc. Titkár: Ábrahám Dóra, PhD hallgató. Előopponens: Dr. Bácsi Attila egyetemi docens, PhD.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Dr. Paul G. M. Luiten díszdoktorrá avatása
megjelent: 2013. november 19, kedd

2013. november 15-én 39. alkalommal adták át Egyetemünkön a Doctor Honoris Causa kitüntető címeket.

Karunk javaslatára Dr. Paul G. M. Luiten, a hollandiai Groningen Egyetem professzora is részesült a kitüntetésben.

Dr. Paul G. M. Luiten díszdoktorrá avatása

Dr. Paul G. M. Luiten a világ egyik legelismertebb tudósa az agyi érrendszeri neurobiológia és patológia területén. Jelenleg az agy egészséges állapotban való megőrzése áll érdeklődése fókuszában. Több magyarországi egyetemmel is szoros szakmai együttműködést alakított ki, neki köszönhetően két, Egyetemünkön végzett hallgató szerzett PhD-fokozatot a Groningeni Egyetemen. A holland szakember évek óta szoros munkakapcsolatban áll Prof. Dr. Nyakas Csabával, Karunk Sporttudományi Kutatóintézetének professzorával. A kiváló tudóssal való együttműködés nagymértékben segíti Karunk tudományos munkáját és nemzetközi hírnevének növelését.

A díszdoktorrá avatásról Egyetemünk honlapján is olvashatnak.

szöveg: Prof. Dr. Berkes István | fotó: Prof. Dr. Nyakas Csaba

A Szenior Akadémia 2013-as programjai
megjelent: 2013. november 19, kedd

A szeptember végén útjára indult Szenior Akadémia nyilvános és ingyenes ismeretterjesztő előadás-sorozata 2013-ban még két előadással és számos egyéb programmal várja az 50+ korosztályt.

November 25-én 17 órakor Balczó András olimpiai bajnok „Küldetés” című előadására, míg december 2-án 17 órakor prof. Dr. Bagdy Emőke egyetemi tanár „Kacagás, kocogás, lazítás – lelki életünk alakulása az alkony időszakában” című előadására várják az érdeklődőket a szervezők az Új épületbeli Aulában.

Az Akadémia további programjai:

November 19. (kedd) 16.00 óra

  • 2 km-es fittségi felmérés (gyaloglás) prof. Dr. Apor Péter vezetésével
  • Helyszín: A Csörsz utcai atlétika pálya (Bp. XII., Csörsz u. 2-4.)
  • Sportcipőt és másodpercet is mutató órát hozzanak magukkal!

November 23. és november 30. (szombat) 10.00 óra

  • Túra, természetjárás
  • Találkozás: Normafa, síház

November 26. és december 3. (kedd), 20.00 óra

  • Társasági körtánc
  • Helyszín: TF, Új épület (Aula alatti szinten, a tornateremben)

December 7. (szombat), 10.00 óra

  • Adventi klubdélelőtt
  • Ismerkedős, beszélgetős délelőtt a Kis Tanácsterem (TF Főépület, I. emelet)
  • Belépő: egy kis rágcsálnivaló vagy sütemény, némi innivalóval

Az összes programra sok szeretettel várják az érdeklődőket a szervezők.

Nyílt nap
megjelent: 2013. november 18, hétfő

Karunk 2014. évi nyílt napjának várható időpontja január 11. (szombat). A részletekről később tájékoztatjuk az érdeklődőket.

Fantasztikus sikerek az aerobik Európa-bajnokságon
megjelent: 2013. november 13, szerda

November 7. és 10. között a franciaországi Arques városában rendezte meg az Európai Torna Unió (EUG) a 8. Felnőtt és Junior Aerobik Európa-bajnokságot. A 22 nemzetet felvonultató mezőnyben hazánk delegációja volt a második legnagyobb 62 fővel.

Fantasztikus sikerek az aerobik Európa-bajnokságon (Hegyi Dóra)

Felnőtt versenyzőink egy ezüst- és két bronzérmet, juniorjaink egy ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek, ezzel az eddigi legsikeresebb Európa-bajnoki szereplést produkálták a magyar aerobik történetében.

Hegyi Dóra (Flex HD) sportaerobik egyéni kategóriában bronzérmet, illetve hét klubtársával kiegészülve aero dance versenyszámban ezüstérmet szerzett. A csapat további tagjai: Bakó Anett, Hagymási Alexandra, Kun Orsolya, Lendvay Dóra, Lendvay Réka, Nagy Dorina, Szörényi Ágota.

A főként a TFSE versenyzőiből álló felnőtt aero step csapat bronzérmet szerzett. A csapat tagjai: Borlai Sára (TFSE), Etényi Zsófia (TFSE), Kovács Bettina (TFSE), Kovács Ramóna (TFSE, TF-hallgató), Szabó Júlia (Óbudai WDSE), Szarvas Gabriella (Óbudai WDSE), Táskai Anita (TFSE) és Újvári Cecília (TFSE, a TF külsős oktatója). Tartalék: Osztafin Anna (TFSE).

A juniorok között férfi egyéni sportaerobik versenyszámban Bali Dániel ezüstéremmel tért haza, míg a sportaerobik csoport bronzérmet ünnepelhetett.

A delegáció vezetője a Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakágának elnöke, Karunk Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszékének adjunktusa, Katus Tamás volt. Tanár úr ekképp értékelte az eredményeket: “A step és a dance tesztversenyként szerepelt az idei Eb-n, hiszen nagyon fiatal szakágak, mindössze 2011 óta léteznek. Most bebizonyosodott, hogy nagyon jól állunk mind utánpótlás, mind felnőtt versenyzők tekintetében, hiszen az eddigi legsikeresebb kontinenstornán vagyunk túl. A nyári Universiadén már kezdtem érezni, hogy új időszak következik a magyar aerobik történetében, és ezt az érzést a mostani sikerek fokozták. Úgy gondolom, minden okunk megvan arra, hogy döntős eredményekben bízzunk a júniusi, mexikói világbajnokságon”.

A szakvezető hozzátette, hogy mindezeket az eredményeket nehéz körülmények között készülve érte el ez a mostani csapat: „Nagyon nehéz összemérni a teljesítményünket a világgal, mert eddig az volt tapasztalható, hogy utánpótlásban még jöttek a dobogós helyek, azonban a felnőttek mezőnyében ezek már elmaradoztak. Ez annak tudató be, hogy itthon teljesen amatőr státuszú sportolók űzik az aerobikot, vagyis a napi munka után, este jönnek edzeni, míg sok külföldi országban napi két edzéssel készülnek az aerobikosok a versenyekre. Így nehéz felvennünk a versenyt velük, azonban ez most sikerült.”

A fotón a delegáció legeredményesebb tagja, Hegyi Dóra látható.

szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann | fotó: Vörös Nándor

Dr. Hamar Pál a Stopper című tévéműsorban
megjelent: 2013. november 13, szerda

A Hír TV Stopper című sportmagazinjának november 11-ei adása a hazai edzőképzés jelenlegi helyzetét vizsgálta. A „Szövetségi mesterképzés felsőfokon” című adásban Karunk általános dékánhelyettese, Dr. Hamar Pál is nyilatkozott a kérdésben. A teljes adás itt tekinthető meg. Dr. Hamar Pál 18:20-tól nyilatkozik.

Czímer Attila Európa-bajnok!
megjelent: 2013. november 13, szerda

Október 24. és 29. között Lisszabonban rendezte meg Portugália és Nagy-Britannia nemzeti szövetsége a 40. FEW Wado-Kai Karate Európa-bajnokságot.

Czímer Attila, a TF másodéves hallgatója az eseményen Európa-bajnoki címet szerzett.

Czímer Attila Európa-bajnok!

Több ország (Írország, Macedónia, Olaszország, Anglia, Románia, Spanyolország, Portugália, Észak-Írország, Hollandia, Oroszország, Wales, Svédország és persze Magyarország) legjobbjai vettek részt a versenyen. A magyar delegáció egyéniben 5 arany-, 5 ezüst- és 12 bronzérmet, míg csapatban 2 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérmet szerzett. Ezzel a magyar válogatott az egyik legeredményesebb résztvevő nemzet volt.

Attila a felnőtt (18-40) Kata versenyszámban indult, ahol egy 16-os táblán kellett megmérkőznie ellenfeleivel. 26-án a selejtezők, 27-én a döntők kerültek megrendezésre.

Az első ellenfele a román Dimitru Sorin volt, aki nem volt könnyű ellenfél. „Emlékszem rá, hogy az edzőm, Szécsényi Attila mondta, azt hitte, már az első körben kiesem. Megjegyzem, én is azt hittem, ezért sütöttem el az egyik legjobb formagyakorlatomat. Szerencsémre 3-0-ra nyertem, és ennek nagyon örültünk.” – mondta Attila.

A negyeddöntőben egy angol következett, aki már majdnem kiejtette Attilát, de csak majdnem, hiszen a magyar fiú 2-1-re tudott nyerni. Ezután jött a legnehezebbnek tűnő ellenfél, a korábbi bajnok, a spanyol Roberto Garcia Rojo. „Itt már mindannyian sejtettük, hogy ennyi volt számomra a verseny. Bemutattam a bíróknak a formagyakorlatomat, majd Roberto az egyik legerősebbet. Ekkor kinéztem az edzőmre, az ő arcán ugyanazt láttam, amit én éreztem: ennyi volt! Azonban másképp történt, ugyanis 3-0-ra legyőztem a korábbi legjobbat, amelynek annyira örültem, hogy az edzőm nyakába ugrottam. Mikor megfordultam, láttam, a többi versenyző döbbenten néz össze, mi történt.” – emlékszik vissza Attila.

Ekkor az újonc már lélekben készülhetett a vasárnapi döntőre egy másik spanyollal szemben. Reggel a magyarok elsőként érkeztek a verseny színhelyére. Attila korán elkezdett melegíteni, és folyamatosan a döntő Kata-ját gyakorolta. Majd elérkezett az idő. Felállították a két versenyzőt. Először a spanyol, majd Attila mutatta be a gyakorlatot. „Mikor befejeztem, csak az járt az eszemben, hogy most nem kaphatok ki, most nem! Megszólalt a sípszó, felnéztem. Az öt bíróból csak hármat néztem, akik rám szavaztak. Ekkor már mind tudtuk, Európa legjobbja vagyok. Végül megtudtam, hogy 4-1-re nyertem.” – elevenítette fel az élményeket a friss bajnok.

A döntők után Dan vizsga következett, amelyen a magyar vizsgázók mind átmentek. Ezt követően mindannyian boldogan ünnepelhettek.

szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann | fotók: Paluska Roland

  • OTKA pályázatok 2016/1 - Tisztelt tanszékvezetők, kutatók és munkatársak! Ezúton szeretném tájékoztatni Önöket az Országos...