embor
miez
Cím: 1123 Alkotás u. 44.
Levélcím: 1525 Pf. 69.
Telefon: (06)1-487-9200
Email | Térkép


Sontráné Bartus Franciska védése
megjelent: 2013. június 28, péntek

Ezúton értesítjük az érdeklődőket, hogy Sontráné Bartus Franciska témavédésére 2013. július 2-án 14.00 órakor kerül sor a Főépület első emeleti Kistanács teremben. A téma címe: “Az élménypedagógia szerepe a tanító szakos – testnevelés műveltség terület – hallgatók kompetencia fejlesztésében”. Témavezető: Dr. Kokovay Ágnes, egyetemi docens.

Bútor Barbara védése
megjelent: 2013. június 28, péntek

Ezúton értesítjük az érdeklődőket, hogy Bútor Barbara témavédésére 2013. július 2-án 14.00 órakor kerül sor a Főépület első emeleti Kistanács teremben. A téma címe: “Egyetemi honlapok sporttal kapcsolatos információinak hatása a hallgatók sportolási szokásainak változására”. Témavezető: Dr. Kokovay Ágnes, egyetemi docens.

Megújították az Olimpikon Életút Program szerződéseit
megjelent: 2013. június 26, szerda

Június 26-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán hazánk 30 felsőoktatási intézményének vezetője, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt aláírta az Olimpikon Életút Program szerződéseit.

Megújították az Olimpikon Életút Program szerződéseit

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a MOB közös rendezvényén a 31 aláíró fél képviselőin kívül jelen volt számos olimpikon, sportvezető, valamint a média képviselői is.

Dr. Mezey Barna, az MRK elnöke, egyben az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora köszöntőjében elmondta, hogy a sport és a felsőoktatás közös értékeket képvisel, hiszen mind a kettő össztársadalmi jelentőségű feladatokat lát el. Rektor úr kiemelte, hogy ma a magyar felsőoktatásban nagyjából 350.000 hallgató tanul, vagyis szinte nincs olyan család hazánkban, amely ne lenne érintve általa. Véleménye szerint ugyanez igaz a sportra is.

Rektor úr után Borkai Zsolt köszöntője következett, aki továbbvitte a sport és a felsőoktatás fontosságáról szóló gondolatmenetet. Megköszönte a felsőoktatási intézményeknek a Program működtetésében nyújtott segítségüket, és néhány statisztikai adattal is szolgált. Míg a Program kezdetén, 2002-ben a 332 olimpiai kerettagból 43-an részesültek felsőfokú oktatásban, addig a legutóbbi tanévben 408 sportoló szerepelt a Programban. Ismertette, hogy a most lejáró szerződések újbóli aláírásával újabb négy évre biztosítják az élsportolóknak azokat a kedvezményeket, amelyek megkönnyítik a tanulás beleillesztését a szigorú élsportolói napirendbe.

Borkai elnök úr után Dr. Tóth Miklós, a MOB alelnöke, a TF tanszékvezetője mondott néhány gondolatot, köztük azt, hogy az olimpikonokra “jószolgálati nagykövetekként” kell tekintenünk, hiszen sikereik által örömöt, büszkeséget szereznek a magyar emberek számára.

Dr. Tóth Miklóst Dr. Kiss Ádám követte a megszólalók sorában. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke szövetsége támogatásáról biztosította a jelenlévőket, és gratulált a MOB-nak és a MRK-nak a sikeresen futó Programhoz.

A beszédek után a hangulat emelése végett a Szegedi Rézfúvós Kvartett előadása következett, ezután pedig Borkai elnök úr és a felsőoktatási intézmények képviselői ellátták kézjegyükkel a szerződéseket. Egyetemünket Dr. Berkes István, Karunk tudományos dékánhelyettese képviselte az aláíráson.

Dr. Istvánfi Csaba, az Olimpikon Életút Program megálmodója és kidolgozója pedig minden aláírónak egy-egy Magyarok az Olimpiai Játékokon 1896-2012 című könyvet adott ajándékba.

Az aláírás után a sportolóké volt a főszerep. Először Barcelona dzsúdóbajnoka, Kovács Antal dicsérte a Programot, felidézve, hogy milyen is volt a kezdetekben a részesének lenni. Mint mondta, ő még fehér hollónak számított, amikor elkezdte a Programot, míg a londoni delegáció majdnem minden sportolója továbbtanul. Hangsúlyozta, hogy ez a hosszú távú siker záloga.

Antal után egy másik Kovács, Sydney úszóbajnoka, Ágnes szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, ő nem részesült a Programból, mert 1999-ben szerzett érettségije után az USA-ban végezte felsőfokú tanulmányait. Kiemelte, hogy neki mindig is fontos volt, hogy az élsport mellett a tanulásra is szánjon időt, és szívből örül, hogy 2002-től az Olimpikon Életút Programnak köszönhetően ez minden magyar olimpikon számára biztosított lehetőség.

Végezetül Gergely István, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázónk szólalt fel. Ő jelenleg is a Program részese, hiszen a TF-en a Doktori Iskola képzésében tanul. Ő azt emelte ki, hogy nagyon jól esik neki, hogy a MOB ezzel a Programmal emberként tekint rájuk, sportolókra, nem pedig termékként. Ezzel arra utalt, hogy az élsportoló sokszor mint termék jelenik meg, a MOB viszont ügyel arra, hogy a fizikális képzésen kívül mentálisan is fejlődjenek olimpikonjai. István sokadikként köszönte meg Dr. Istvánfi Csabának és Vadja Krisztinának a Programban való áldozatos munkáját.

Az ünnepi programot állófogadás zárta.

szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann | fotók: Kárpáti Balázs, sportmenu.net

Brüsszeli tanulmányút a Jean Monnet Module keretében
megjelent: 2013. június 26, szerda

Karunkon 2012 szeptemberében indult el az Európai Unió által társfinanszírozott Jean Monnet Module, amelynek keretében Karunk hallgatói európai uniós ismeretekre tesznek szert a Társadalomtudományi Tanszék által meghirdetett kurzusokon.

A nyertes pályázatba egy brüsszeli tanulmányutat is betervezett a projektvezető Dr. Farkas Péter docens, amelyre június 5. és 8. között került sor.

Alább az egyik résztvevő hallgató, Geisz Noémi élménybeszámolója olvasható, míg a galéria képeit Dr. Farkas Péter, hh és Jónás Zsuzsanna készítették.

Brüsszeli tanulmányút a Jean Monnet Module keretében

“A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának és az Európai Unió Jean Monnet Module programjának köszönhetően egy nagyon jó csapat gyűlt össze, hogy bevegye Brüsszelt, Belgium és az Unió fővárosát. Brüsszel multikulturális város, nagyon érdekes volt látni, hogy milyen sokszínű, és mégis harmonikus egészet alkot.

Első napunkat ismerkedéssel és tájékozódással töltöttük mind a várossal, mind a csapattal kapcsolatban. Első feladatunk az volt, hogy megtaláljuk a hostelt (szállást) a belvárosban, ami kellemes hangulatú és nagyon jól felszerelt volt. Miután mindenkinek sikerült megérkezni, elindultunk felfedezni az éjszakai város különlegességeit (kagylók, csokoládék, sörök sokféleségét) és a brüsszeli életérzést megtapasztalni. A különleges látnivalókat barátságos emberek, nagyszerű étkek, finom csokoládék és különleges ízű sörök teszik teljessé. A belváros legszebb része a Grand Place, ami Brüsszel szívében áll már a középkor óta. A Világörökség része, amely az esti világításnak köszönhetően különleges és változatos fénypompában tündököl.

Másnap délelőtt az Európai Parlamentet néztük meg, ahol nagyon érdekes előadáson vettünk részt. Teljes tájékoztatást kaptunk az Európai Parlament szerepéről és munkájáról. Ezt követően lehetőségünk adódott Deutsch Tamás képviselő asszisztensével, Tagányi Kingával beszélgetni. A társalgás során nagyon sok aktuális információra tehettünk szert.

Az eszmecsere után alkalmunk nyílt a Parlamentárium meglátogatására. A látogatóközpont választ ad arra a kérdésre, hogy hogyan segíti az Európai Parlament életünket, és bemutatja az uniós döntéshozatal mindennapjainkra gyakorolt hatásait. Elektronikus multimédiás idegenvezető segítségével ismertük meg az Európai Parlament múltját, jelenét és jövőjét, ami – úttörő módon – 23 nyelven állt rendelkezésre. A kiállítás – amely ötvözi a tájékoztatást, az oktatást és a szórakozást – egyedi és interaktív élményt nyújtott. Délutánra szerencsére maradt még egy kis időnk, hogy még jobban belevessük magunkat a város látnivalóiba. Itt már két csoportra szakadtunk, mert volt, aki a belvárost akarta még részletesebben megismerni, és volt, aki a külvárosi részen a híres “Mini Európára”, illetve az Atomiumra volt kíváncsi a Heysel Parkban. A helybéliek büszkeségéről, ami az 1958-as Világkiállításra épült, remek kilátás nyílik a városra.

Harmadik és egyben sajnos utolsó napunkon mindannyian elindultunk Bruges városába. Bruges Európa legjobb állapotban fennmaradt középkori városa, Belgium legnépszerűbb idegenforgalmi célpontja, egy igazi “szabadtéri múzeum”. Útközben lehetőségünk nyílt irányított beszélgetéseket folytatni az EU és sport kapcsolatáról Dr. Farkas Péter tanár úr vezetésével.

Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ez a mostani az egyik legérdekesebb tanulmányút volt, ahol sok ismeretre és ismeretségre tehetünk szert a szuper csapatnak is köszönhetően.”

Az egész életen át tartó tanulás programjaAz Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány (közlemény) a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért.

Elismerés a Spolint Intézettől
megjelent: 2013. június 26, szerda

Karunk Nemzetközi Igazgatóságának munkatársa, a Doktori Iskola hallgatója, Bardocz-Bencsik Mariann bekerült a Spolint (Sport Policy International Institute) Tanácsadó Testületébe.

A szervezet a testmozgás és a sport területén kínál semleges platformot a hálózatépítésre, a döntéshozók véleményformálására és a kutatásra.

Bővebb információ a szervezetről itt olvasható: http://www.spolint.org/index.php?id=1&lang=en

Panayiotis Shippi doktorjelölt nyilvános vitája
megjelent: 2013. június 21, péntek

Értesítjük az érdeklődőket, hogy Panayiotis Shippi doktorjelölt értekezésének nyilvános tudományos vitájára 2013. június 28-án (pénteken) 10 órakor kerül sor a Főépület I. emeleti Kistanács teremben. A téma címe: “Summer olympics games and the social background of the international athletes under the umbrella of the republic of cyprus”. Témavezetője: Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi professzor emerita.

Köztársasági Ösztöndíj 2013/2014
megjelent: 2013. június 19, szerda

Az oktatásért felelős miniszter köztársasági ösztöndíjat adományoz –tanévenként – a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére. A köztársasági ösztöndíj adományozásának rendjét és feltételeit a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 64. § (5) bekezdése valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet tartalmazza.

Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak a Kar államilag támogatott, illetve költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatói, akik

  • jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek illetve
  • a 2012/2013. tanév mindkét félévében legalább 4,00 kreditekkel súlyozott tanulmányi átlagot értek el(ahol a pályázat leadásakor még nem teljesített tárgyakat elégtelen (1) érdemjeggyel kell figyelembe venni),
  • illetőleg tudományos diákkörben, illetve közéleti, szakmai területen kimagasló munkát végeztek.

A törvényi változások következtében végzős BSc képzésben résztvevő hallgató is beadhatja a pályázatot, amennyiben a Karon folytatja tanulmányait!

Fenti kritériumok alapján Köztársasági Ösztöndíjban a Karon a 2012. október 15-i állapotot rögzítő statisztikai adatközlés szerint, az államilag támogatott, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben valamint egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatók számának 0,8%-a részesülhet.

A köztársasági ösztöndíj egy teljes tanév időtartamára 10 hónapon át adható. az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, összege 2013-ban  az  Nftv.  114/D  § (1)  bekezdés c) pontja alapján 34 000 Ft havonta.

A köztársasági ösztöndíjat, az egyetem szenátusa által javasolt rangsor alapján, az emberi erőforrások minisztere személyre szólóan adományozza. A köztársasági ösztöndíj elnyerésére vonatkozó kari javaslatot a dékán – a Hallgatói Önkormányzattal egyetértésben – teszi meg.

Pályázni a letölthető pályázati lapon lehet (XLSX | PDF), melyhez a megfelelő igazolásokat csatolni kell.

A pályázat benyújtási határideje: 2013. július 18.

A pályázatokat kizárólag postai úton a következő címre kell elküldeni: SE TSK HÖK Hallgatói Ösztöndíj Bizottság, 1123 Budapest, Alkotás utca 44.

A hiányosan benyújtott illetve valótlan adatokat tartalmazó pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni!

Jubileumi diplomaosztó
megjelent: 2013. június 19, szerda

Június 14-én a Hepp Ferenc teremben Dr. Radák Zsolt dékán úr, illetve Dr. Berkes István és Dr. Hamar Pál dékánhelyettes urak átadták a jubileumi díszokleveleket pedagógusnapi programsorozatunk keretében.

Ezen elismerésben egykor a TF-en diplomázott hallgatók részesülhetnek, akik évre pontosan 75, 70, 65, 60 vagy 50 éve végeztek az intézményben. Így rendre gránit, rubin, vas, gyémánt, valamint arany diplomát vehetnek át.

Idén 2 gránit-, 28 gyémánt-, valamint 48 aranydiplomázót vártunk, és nagy örömünkre közel hetvenen el is jöttek közülük az ünnepségre.

Elsőként Dr. Hamar Pál dékánhelyettes úr köszöntötte az egybegyűlteket, aki kiemelte, hogy ugyan sok minden változott az oktatásban, a TF tanári és létesítménybeli állományában az elmúlt évtizedekben, azonban a szellemiség, a kollégák munkához való alázatos hozzáállása megmaradt. Beszéde végén Hamar tanár úr arra kérte a TF egykori hallgatóit, hogy segítsenek magasan tartani a TF zászlaját.

A köszöntőt a TF Műhely Kulturális Egyesület két tagjának zenés produkciója követte, majd következett az oklevelek átadása.

Dr. Halmos Imre gyémántdiplomás jubilálónk röviden köszöntötte az egybegyűlteket, különösen egykori hallgatótársait, és mindenkinek jó egészséget kívánt.

Idei egyetlen megjelent gránitdiplomásunk, Lindner Ernőné Gecső Zsuzsanna testnevelő is köszöntötte a hallgatóságot. Zsuzsa néni elmondta, hogy majdnem napra pontosan 75 éve vehette át testnevelő tanári diplomáját, és az idő múlásával tapasztalta, hogy minél régebbi egy esemény, annál jobb emlékezni rá. Dicsérte egykori tanárait, akik az adott kor legkorszerűbb módszereivel adták át tudásukat a hallgatóknak.

A diplomák átvétele után ismét a TF Műhely tagjai adtak elő egy dalt, majd újfent jutalmazás következett.

Az idősebb generáció után a fiatalabbé volt a főszerep. A “TF Legjobb Sportolója” címmel járó elismerést Tőzsér Sándor testnevelő-edző szakos hallgató vehette át. A junior Európa-bajnoki bronzérmes birkózó felkészítését édesapja, Tőzsér Sándor mellett Dr. Barna Tibor, Karunk tanszékvezetője irányítja. Utóbbi Karunk Elismerő Oklevelét vehette át ez alkalomból.

Radák dékán úr zárszavában megköszönte az egykori TF-eseknek, hogy olyan hírnévre tett szert intézményünk általuk, amelyet ma is büszkeség és feladat megtartani. Szintén elmondta, hogy a világ egyik legszerencsésebb emberének tartja magát azért, mert testnevelő tanár lehet.

Dékán úr szavai után ugyan az ünnepség hivatalosan befejeződött, ám az egykori hallgatók még hosszan a teremben maradtak beszélgetni, nosztalgiázni.

Az eseményről beszámolt az m1 csatorna Sport7 című magazinműsora, június 16-án, vasárnap. A vonatkozó rész 20 perc 48 másodpercnél kezdődik az alább megtekinthető videóban. A rövid összefoglaló után Radák Zsolt dékán nyilatkozik.

Ha nem jelenik meg a beágyazott videó, akkor meg lehet próbálni megtekinteni azt az MTV videótárban vagy közvetlenül itt.

szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann | fotók: Kovács Attila (SE)

Pólusné Thiry Éva PhD nyilvános vitája
megjelent: 2013. június 13, csütörtök

Minden érdeklődőt várunk szeretettel Pólusné Thiry Éva PhD értekezésének nyilvános tudományos vitájára, mely 2013. június 17-én (hétfőn) 15.00 órakor lesz a Főépület I. emeleti Hepp Ferenc teremben. A téma címe: “Az extrém sport, mint a posztmodern magyar társadalom válasza a változásoka“. Témavezető: Dr. Tibori Tímea.

A Nemzeti Összetartozás Napja
megjelent: 2013. június 10, hétfő

A TF műhely a Magyar Sors című, határontúli magyar szerzők műveiből összeállított zenés-irodalmi műsorával emlékezett meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról.

A Nemzeti Összetartozás Napja

Annak ellenére, hogy egész nap évvégi és felvételi (alkalmassági) vizsgáztatás, OKJ-s vizsgák, emelt szintű érettségiztetés folyt a Főépületben, és mindenki nagyon elfoglalt volt, elég szép számú közönség gyűlt össze a megemlékezésre. Nem csak kollégák és hallgatók, de kerületi lakosok is ott ültek a Hepp Ferenc teremben. A megemlékezésen az Önkormányzat részéről Fonti Krisztina és Kovács Lajos alpolgármesterek, a TF vezetősége részéről Dr. Berkes István és Dr. Harmar Pál dékánhelyettesek vettek részt.

A mintegy 40 perces műsor megfogta nemcsak a közönséget, hanem még a szereplőket is. Úgy gondolom, hogy méltóra sikerült a megemlékezés.

A formaságoktól mentes faültetésre jó hangulatban (és csekély eső mellett) került sor. Virágzó japán cseresznyefát ültettünk. A polgármesterek és dékánhelyettesek után minden jelenlévőnek lehetősége volt egy-egy lapát föld elhelyezésével vagy locsolással hozzájárulni az eseményhez.

A faültetés a TF és a kerületi önkormányzat között már meglévő és reményeink szerinti jövőbeli jó kapcsolatot fejezte ki. Egyben köszönetet mondtunk azért, hogy mintegy 6 éve az ő segítségükkel tudjuk bevirágozni a TF udvarát, és a gesztenyefáink aknázó-molytalanítását is átvállalta a kerület. Az eseményről a Hegyvidék televízió és a Hegyvidék újság helyszíni tudósítással számolt be. A TF dékánhelyettesei interjút is adtak.

Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik a műsorral, az előkészületekkel vagy a faültetéssel kapcsolatban bárminemű segítséget nyújtottak ahhoz, hogy minden sikeresen és zökkenőmentesen működjön. Álljon itt a szereplők névsora is: Bozi András (vers, ének, gitár), Kertész Réka (ének), Kiss Annamária (tánc), Kovács Dorina (vers, próza), Latinovics Ádám (vers, ének, gitár), Makó László (vers, próza), Mikolai Marcell (furulya), Szijártó Mátyás (próza), Takács Gabriella (vers). Műsorlap >>>

Nemerkényi Krisztina
a megemlékezés rendezője, a TF műhely alapító-elnöke

(Sárközy György fotói)

kapcsolódó: TF műhely | fellépések | ünnepi megemlékezések

  • OTKA pályázatok 2016/1 - Tisztelt tanszékvezetők, kutatók és munkatársak! Ezúton szeretném tájékoztatni Önöket az Országos...