embor
miez
Cím: 1123 Alkotás u. 44.
Levélcím: 1525 Pf. 69.
Telefon: (06)1-487-9200
Email | Térkép


Ünnepsorozat 1956 emlékére
megjelent: 2004. október 25, hétfő

A TF-en az ünnep már október 21-én, csütörtök délután megkezdődött, amikor is kiállítás nyílt az AULA előterében Almási László eredeti 56-os felvételeiből “Ez volt 1956″ címmel. A kiállítás megnyitóját maga a fotós is megtisztelte, aki másfél éve települt haza Los Angelesből, miután 1956-ban távozni kényszerült Magyarországról. A mintegy 20 kép dokumentativ erővel adta vissza az eseményeket és helyszíneket. A mindössze 1 napig tartó kiállítást (szerencsés helyszíne miatt) mintegy 400 edzőképzős, 650 középiskolás, a TF-esek, s a kerületi ünnepség résztvevői is megnézték.

Az idén egy nap (24 óra) alatt 4 ünnepi műsort kellett adni a TF műhelynek. Miért négyet?

Mert a Veres Pálné gimnázium minket kért fel az ünnepi műsor bemutatására és kibérelte az Aulát erre az alkalomra (ez október 22. péntek d.e. 10 órakor volt). Mintegy 650 diák és tanáraik töltötte meg az Aulát. Nagy kihívást jelentett a 13-18 éves korosztály “meghódítása”, egyáltalán az, hogy odafigyeljenek a műsorra. Bátran mondhatom, hogy hála Istennek, sikerült! Mind a dalok, mind a versek, mind a film és a zenei kísérete megtette hatását. Csendben, néha mély megdöbbenéssel hallgatták végig a műsort. Nagyon jó visszhangok voltak.

12-kor kezdődött a TF ünnepi műsora. Sajnos még mindig kevés hallgató és kolléga volt jelen, bár azért sokkal többen, mint a korábbi években. Nagyon szépre sikeredett az ünnepély. Itt is nagyon szép véleményeket kaptunk. A műsor – reményeim szerint – sok ember szívében ugyanazokat az érzelmeket váltotta ki, mint amit mi éreztünk, s amit szerettünk volna elérni.

Az ünnepség után koszorúzásra került sor a TF területén található 56-os emlékhelyeknél, a Szoborparkban, Hegedűs István szobránál, a Kollégium falánál, és a Főépület első emeleti fordulójánál elhelyezett emléktáblánál.

Este irodalmi műsorral léptünk fel a XII. kerületi Művelődési Központ (a MOM) Kupolatermében. “Vérrel szerzett forradalom” címmel. A kiválogatott versek nagyon “tömények” voltak, de a jelenlévők nagyon jól “vették a lapot”. Az est különlegessége az volt, hogy a forradalom külföldi visszhangja is jelentős részt kapott, olyan versek, amelyeket csak ritkán hallhatunk. Sikerült egy egész másfajta hangulatú estét létrehozni, ahol az emlékezés mellett az irodalomé volt a főszerep.

Október 23-án délelőtt a XII. kerületi Budapest-Hegyvidék Önkormányzat ünnepi műsorát is mi adtuk. Első alkalommal mutatkoztunk be “ilyen körben”. A mintegy 450 főnyi közönséget láthatólag nagyon meglepte a műsor összeállítása, sokrétűsége és hallgatóink kitűnő teljesítménye. Együtt lélegeztek a műsorral, s a műsor vége felé többször is meghatódtak a szép versek, a zene és a film hatására. A végén szinte némán ültek pár másodpercig, majd vastapssal köszönték meg a szép előadást. Utána szinte mindenki külön gratulált, többen elmondták, hogy még soha életükben nem láttak ilyen szép műsort. Több meghívást is kaptunk. Sőt a polgármester úr szeretné jövő ősszel elvinni a műsort Brüsszelbe, az ottani testvérváros október 23-i ünnepségére. A belga polgármester asszonynak – akinek végig tolmácsolták mind a dalok, mind a versek szövegét – is elnyerte a tetszését a műsor.

A Gesztenyés kerti emlékműnél koszorúzással ért véget a fellépés-sorozat.

Nagyon fáradtságos, de szép és élményekkel teli ünnepség-sorozat volt.

Álljon itt végül a szereplők névsora:

  • Berdán László (IV. évf.)
  • Facskó Marica (I. évf.)
  • Farkas Péter (III. évf.)
  • Kutasy Pál (IV. évf.)
  • Szigetvári Kata (II. évf.)
  • Takács Bence (V. évf.)
  • Vetró Péter (I. évf.
  • >Wenzel Tamás (I. évf.)
Még sokszor szeretnénk örömet szerezni a hallgatóságnak.

(Szöveg: Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina, a TF műhely vezetője, a műsor összeállítója. Képek: Fazakas Mónika és Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina)

linkek: TF műhely | fellépések | ünnepi megemlékezések

Az idén egy nap (24 óra) alatt 4 ünnepi műsort kellett adni a TF-eseknek. Ez alatt elsősorban a TF műhely tagjait értem, hiszen az idén ők léptek fel, kiegészülve egy elsős hallgatóval. Miért négyet?

Mert a Veres Pálné gimnázium őket kérte fel az ünnepi műsor bemutatására és kibérelte az Aulát erre az alkalomra (ez október 22. péntek d.e. 10 órakor volt). Mintegy 650 diák és tanáraik töltötte meg az Aulát. Nagy kihívást jelentett a 13-18 éves korosztály “meghódítása”, egyáltalán az, hogy odafigyeljenek a műsorra. Bátran mondhatom, hogy hála Istennek, sikerült! Mind a dalok, mind a versek, mind a film és a zenei kísérete megtette hatását. Csendben, néha mély megdöbbenéssel hallgatták végig a műsort. Nagyon jó visszhangok voltak.

Az október 23-i ünnepségekről

dekordekordekor

A TF-en az ünnep már október 21-én, csütörtök délután megkezdődött, amikor is kiállítás nyílt az AULA előterében Almási László eredeti 56-os felvételeiből “Ez volt 1956″ címmel. A kiállítás megnyitóját maga a fotós is megtisztelte, aki másfél éve települt haza Los Angelesből, miután 1956-ban távozni kényszerült Magyarországról. A mintegy 20 kép dokumentativ erővel adta vissza az eseményeket és helyszíneket. A mindössze 1 napig tartó kiállítást (szerencsés helyszíne miatt) mintegy 400 edzőképzős, 650 középiskolás, a TF-esek, s a kerületi ünnepség résztvevői is megnézték.

Az idén egy nap (24 óra) alatt 4 ünnepi műsort kellett adni a TF-eseknek. Ez alatt elsősorban a TF műhely tagjait értem, hiszen az idén ők léptek fel, kiegészülve egy elsős hallgatóval. Miért négyet?

Mert a Veres Pálné gimnázium őket kérte fel az ünnepi műsor bemutatására és kibérelte az Aulát erre az alkalomra (ez október 22. péntek d.e. 10 órakor volt). Mintegy 650 diák és tanáraik töltötte meg az Aulát. Nagy kihívást jelentett a 13-18 éves korosztály “meghódítása”, egyáltalán az, hogy odafigyeljenek a műsorra. Bátran mondhatom, hogy hála Istennek, sikerült! Mind a dalok, mind a versek, mind a film és a zenei kísérete megtette hatását. Csendben, néha mély megdöbbenéssel hallgatták végig a műsort. Nagyon jó visszhangok voltak.

Vérrel szerzett szabadság
megjelent: 2004. október 23, szombat

2004. október 22-i zenés irodalmi estünk plakátja a XII. kerületi Művelődési Központ Irodalmi Teaházában.

vérrel szerzett szabadság (plakát)

linkek: TF műhely | fellépések | ünnepi megemlékezések

Az aradi vértanúk emléknapján
megjelent: 2004. október 7, csütörtök

Kivételesen szép napra virradtunk október 6-án. Meleg volt, sütött a Nap.

Ilyen szép időben kezdhettük meg délben az ünnepséget. 11.50-től zene invitálta az érdeklődőket a D-épület előtti kopjafához. A szereplők ünneplőben, míg a hallgatóság “munkaruhában” jelent meg.

Az elsős lányok meghatottan kötözték fel a nemzeti színű és a gyász-szalagot a kis keresztekre, a közönség pedig megindultan hallgatta a hős tizenhármak rövid élettörténetét.

Szépre sikeredett az ünnepség. Minden úgy sikerült, ahogy az ki lett találva. A versek, a szövegek és a zene mind méltón emlékezett meg a kivégzett tábornokokról.

(szöveg: Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina, kép: Kiss Pál)

linkek: TF műhely | fellépések | ünnepi megemlékezések

  • OTKA pályázatok 2016/1 - Tisztelt tanszékvezetők, kutatók és munkatársak! Ezúton szeretném tájékoztatni Önöket az Országos...